1868-ban Oscar Englebert, egy leszerelt belga tüzértiszt nyitott egy kis gumiáruboltot Liège-ben. Már ez a vállalkozás is megelőzte a korát: Oscar ugyanis felismerte, milyen mérhetetlen potenciált rejt ez a sokoldalú, vízálló anyag.
Oscar fiának vezetése alatt az üzlet növekedésnek indult. Hamarosan saját gyárat nyitottak, amelyben mindenféle vízálló holmit állítottak elő, az úszósapkától az esőkabáton keresztül a kötényekig és gumikesztyűkig.
Oscar Englebert Junior az újítás embere volt. Ő kezdett kísérletezni az abroncsokkal, eredetileg kerékpárok és lóvontatta járművek számára. Különösen a gumi vízelvezető tulajdonságai érdekelték.
A kerékpárabroncsok sikerét követően Englebert – Európában az elsők között – kiterjesztette tevékenységét a személygépjárműabroncs-gyártásra, így cége lett a Benelux-államok első abroncsgyártó vállalata.
A siker e téren sem maradt el, így a versenyautó-abroncsokat is felvették a portfóliójukba. Ezáltal nemcsak a szakma elismerését vívták ki, de egy legendás versenygyőzelemhez is hozzájárultak Le Mans-ban: az övék volt minden idők első abroncsa, amely végig kibírta a 24 órás futamot.
Englebert nem sokkal az első világháború kitörése előtt megtalálta a bölcsek kövét, amikor új, cikcakkos futófelület-mintázattal látta el abroncsait. Ez csúszásgátló hatásának köszönhetően rendkívül nagy mértékben fokozta az abroncsok teljesítményét. Az új abroncsok olyan népszerűségre tettek szert, hogy 1914-re a termelés a négyszeresére nőtt.
Az 1950-es évek végére az Englebert Tyres felkeltette a US Rubber figyelmét, és a két vállalat úgy döntött, összefog egymással. Megszületett az Uniroyal-Englebert márka. Tíz év sem telt el, és a márkát átnevezték Uniroyalra.
Mi készítettünk elsőként „esőabroncsot”, mi ismertük fel elsőként a forgásirányú, V alakú futófelület-mintázat vízelvezető tulajdonságait, és mi használtunk elsőként biomimikrit a Shark Skin technológia kifejlesztése során.